Istvándi

Bár a falu ma igen szegény, történelme annál gazdagabb. Istvándi neve már az 1332-es pápai tizedjegyzékben is előfordul, s ekkor már egyházas helyként említik.

1421-ben Isthuandi alakban olvasható a forrásokban. 1536-ban Sulyok György pécsi püspök volt a földesura, s ekkortájt 21 házat számláltak itt. A határbéli Török útnak nevezett dűlőn haladt át a hódoltság idején a babócsai és szigetvári várakat összekötő hadiút. 1664-ben, téli hadjárata során gróf Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér 27 ezres sereggel Istvándi határában ütött tábort Barcs felégetése után, Szigetvár felé vonulva. Az 1700-as évek elején 27 háztartást írtak össze a faluban. 1726-tól az Esterházy hercegeké volt a falu. Egészen az államosításig volt itt Esterházy Miklósnak nagyobb birtoka. Az 1720-as országos összeírás 24 adózó családot említ, ezek 311 egyketted köblös szántóval, 4 köblös irtásfölddel, 55 kaszás réttel és 39 kapa szőlővel rendelkeztek. Többüknek a közeli Fődend-pusztán volt a szőleje. 1772-ben a falunak protestáns tanítója volt és a falusiak a magyar nyelvet beszélték. A levéltárban megtalálható legrégibb pecsétje 1789-ben keletkezett. Két temploma van a településnek, többségben ma is reformátusok, és kisebbrészben katolikusok lakják a falut. A református templom 1640-ben épült az ősi plébánia helyén. A kéttornyú plébániatemplomot még a szigetvári pasa bontatta le, és várfalak építéséhez használta fel a köveit. Az 1900-as években téglagyár üzemelt, nyersolajmotoros malom működött a faluban. A századelőn tűzoltóegylet, olvasókör, gazdakör, levente egyesület működött itt. A két világháború között még mintegy 1200 ember élt a faluban, ma nem éri el a 700-at a lélekszám. A 60-as évekig jómódú falu volt Istvándi, híres állat és kirakodó vásárokat tartottak itt. Gyógszertára, orvosa volt a településnek. A körzetesítés után ma már csak egy alsó tagozatos iskolája és óvodája maradt. A felsősök a szomszédos Darányba járnak tanulni. A háziorvos, védőnő, állatorvos innét jár át. 1951-től 56-ig a Szabadság, a Petőfi, az Április 4. téeszekbe jártak dolgozni az itteniek, 1957-től a Népakarat és az Új Élet és a Kossuth szövetkezet jelentette a többségnek a boldogulást. A település gazdag múltjából megmaradt néhány emlék: a védett magtár és a tájház, ez utóbbi korhűen berendezett 1848- as parasztporta. A református temploma is műemlékjellegű épület. A védett magtár és a tájház, ez utóbbi korhűen berendezett 1848- as parasztporta. A református temploma is műemlékjellegű épület. Negyven évvel ezelőtt telepedtek be az első romák a faluba. Ma a település lakóinak két harmada cigány. Sokáig csak a közeli erdőben éltek, egy tisztáson, amit Kolompérosnak hívtak. A földbe vájták a házaikat, s ágakból és sárból emeltek falat. 12-15 cigánykunyhó állt itt, lakói teknővájásból, alkalmi munkákból éltek. Az első Istvándiba települő családok a falu szélén, a Széchenyi utca végében, a "Főszögön" kaptak helyet. A Rákóczi utca végén, a "Csallánszögön" is kialakult kisebb cigánytelep. A romák zárt közösségekben éltek. A telepen rend volt, amihez mindenkinek tartania kellett magát. A kunyhókat gondozták, meszelték, újratapasztották évente többször is. A környékét is gyakran söpörték, takarították. A rendetlen, piszkos asszonyt megvetette a többi. 1976-ban kezdődött meg e telepek felszámolása. Lebontották a kunyhókat és a családokat megüresedett lakóházakba költöztették. A falu nem fogadta kitörő örömmel a romákat, de kisebb zökkenőkkel rendben ment a betelepítés. Cigánynak, magyarnak egyaránt jutott megélhetés a téeszben. Ha egy cigány nem jelent meg a reggeli munkaelosztáson, már ült is kerékpárra a brigádvezető és személyesen ment ki érte. Az igazi bajok csak a tanács-, majd a téeszösszevonással jelentkeztek. Sorvadni kezdett az addig jómódú falu, felbomlott a példás faluközösség, oda lett a biztonságos megélhetés. A romák alig kezdtek el normális életet élni, már zuhantak is vissza a régibe. Ez az állapot aztán egészen máig így maradt. A faluban ma jóformán semmilyen munka nincs. A legnagyobb munkáltató az önkormányzat, amely változó számú közhasznú munkást alkalmaz területrendezéshez és az intézmények körüli feladatokhoz. Nem csoda, hogy ritkán kerül krumpli és hús egyszerre a roma asztalra. Pedig ez a kedvelt ételük, a húsos krumplival megrakott edényt körbeülik a romák, és úgy látnak neki. A cigány hagyományok egy része is elevenen él máig a településen; például ma is adják-veszik a lányt.