Drávagárdony

A civilizáció errefelé csak vendég, Drávagárdonyban ma is a természet az úr. A falu környéke olyannyira gazdag vadban, hogy szarvasbőgéskor szinte lehetetlen aludni.

A helybeliek azt mondják: ha akarnának, akár a házuk ajtajából is vadászhatnának. Pedig ez a dél-somogyi település mindössze három kilométerre van a 6-os főúttól. Festői környezetben, a Drávához közel fekszik, s erdő övezi az odavezető bekötőutat. A szalakóta hazáig kíséri az embert, s ha megindulnak a vadlibák, a vonulásuk órákig tart. Ilyen helyen akár boldogok is lehetnének az emberek , ha a szegénység nem nehezítené meg legtöbbük életét. A Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz itt mintegy 15 hektár terület tartozik. Elsősorban a Dráva partmenti sávja élvez védettséget, és természetesen a folyó e szakasza. Az itteni bokros-füzes vidéken érdemes végigsétálni, hasonlóan a Gárdonyhoz közeli szép - úgynevezett szlavón - tölgyesben. A különösen tavasszal gyönyörű tölgyerdő korát legalább százévesre becsülik a helybeliek. A falu előtti gyepes területen - a régi legelőterület maradványa - időnként feltűnik a haris. Ez a fokozottan védett madár itt költi ki fiókáit. 1483-90 között Gardon néven említik először az oklevelek. 1571-ben a Zrínyi családé, majd az 1598-99. évi adólajstrom szerint a pécsi püspökség birtoka. 1692-ben Babócsaí István volt a földesura. A helybeli temetőben a török hódoltság alatt egy halom emelkedett, mely a Pécs és Verőce vonalon felállított őrállomások egyike volt. Innét a közelmúltig kerültek elő régi csontok, ami a helyiek szerint annak a bizonyítéke, hogy nem lehetett túlságosan békés a gárdonyi őrhely. Az 1720. évi országos összeírás mindössze két adózó családot említett, akik többek között Fődend-pusztán 13 kapa szőlőt is műveltek. 1720-ban a lélekszám nem éri el a 150-et, 1784-ben azonban már 216-an lakják a falut. Egy 1772-ben készült összeírás szerint a falunak ekkor még nem volt tanítója. Ekkoriban, egy 1788-ban keletkezett iraton található a legkorábbi pecsétje. Az 1848-as jobbágyfelszabadítás alkalmából 24 jobbágy-, két zsellér és két házatlan zsellérháztartást írtak itt össze. Az úrbérrendezés idején a Thassy család a falu földesura. A rendezés 1845-ben peres úton kezdődött, majd 1851-ben egyezséggel fejeződött be. 1908-ban hozták létre a községi népiskolát. A református templom 1922-ben épült. 1925-ben a falu lakossága 324 fő volt, a területe pedig 1408 katasztrális hold. Ekkor a községhez tartozik Lonkapuszta. A századelőn polgári lövészegyesület működött itt, 1943-ben pedig a magyar parasztszövetségnek alakult itt alapszervezete. A drávagárdonyi Hangya szövetkezet 1921-től 1947-ig működött. A falu lakosainak száma 1941-ben 332 fő, 1960-ban 286 fő. Drávagárdonyból az első világháborúban l8-an, a másodikban 8-an haltak hősi halált. Nevüket emlékmű őrzi a templom udvarán. 1968-ban a körzetesítés során a falu alsótagozatos iskolája megszűnt. Az iskolás és az óvodáskorú gyerekeket a mai napig a három kilométerre lévő Darányba szállítják át. Az egykori iskola a falu legrégibb épülete, 170 éves. Ma művelődési házként használja az önkormányzat. 1951-ben Béke néven alakult az első szövetkezet, ezt követte 1955-56 között az Új élet, majd 1959-től 67-ig a Kossuth mgtsz. Az előregedett tagságú szövetkezetben a termésátlagok alacsonyak voltak, s nem voltak jobbak az állattenyésztés mutatói sem. A területeik harmadán kenyérgabonát termesztettek. A helyzet 1966 után lett valamivel jobb. Ekkor megkezdődtek a szövetkezeti egyesülések, melyek során a drávagárdonyi téesz a darányiba olvadt. Összetartó nép volt mindig az itteni. Régen kalákában dolgoztak, az aratásra, szüretre, kukoricafosztásra összefogtak a családok. A régi összetartásból máig megmaradt, hogy szinte az egész falu megmozdul, ha a község javára kell dolgozniuk. Pásztora, kondása volt a községnek, s itt dolgozott a környék leghíresebb kovácsa. Még a téesz-időszak előtt vízimalom működött itt. Ma a Dráva hasznosítása a horgászatra szűkül. A Gárdonyhoz tartozó Dráva-szakasz jóhírű horgászhely. A község jelenleg óvodával és iskolával nem rendelkezik. Művelődési terme, könyvtára és egy református temploma van. Színmagyar, vallásos, templombajáró nép a drávagárdonyi, többségében református, kisebbrészt katolikus a falu lakossága. Gyakran együtt imádkozik mindkét felekezet. Telente a hideg templom helyett a fűthető kultúrházban hallgatják az igét, s csak nyáron vonulnak át a melegben kellemes hűvöset adó templomba. Bár látszik: az itt élőket nem veti fel a pénz, a falu mégis gondozott képet mutat. A közterületeket örökzöldekkel, virágokkal ültették be. Szívesen látják az idegent. Tájház, bemutatógazdaság van itt kialakulóban, az önkormányzat pedig kikötő építés tervét dédelgeti. Az ide látogatókat a csönd, jó levegő és a béke vonzza.