Babócsa a BarcsMédián

20 milliós büntetés a babócsai-rinyai vízfolyás szennyezése miatt

Csökkent a somogyi cégek szennyezõanyag kibocsátása az elmúlt években, hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet a Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelõség vezetõi tartottak Kaposváron. A sorozatosan vétõ cégek miatt azonban még van tennivaló ezen a téren. A legnagyobb büntetést 2007-hez hasonlóan most is a DRV Zrt. nagyatádi szennyvíztelepe kapta, a cégre több mint 20 millió forintot szabtak ki a babócsai-rinyai vízfolyás szennyezése miatt. Mint megtudtuk: a cégeknek hamarosan sokkal többet kell majd fizetniük ezért.
A bírságokat fõként nem megfelelõ a szennyvízkezelés miatt szabták ki, de elõfordult illegálisan végzett hulladékbegyûjtés, természetvédelmi területek beszántása is. (2008.12.16.)

Babócsai babparádé

2008. augusztus 9-én szombaton kerül megrendezésre Babócsán a Szabadság parkban az V. Babparádé gasztromómiai és kulturális rendezvény.
A fõ attrakció, a fõzõverseny után, fellépnek a helyi ovisok, az Asszonykórus, itt lesznek a háromfai karaokesok, Rosta Géza a gyerekeket, a SRAMLI KINGS a felnõtteket szórakoztatja majd. (2008.08.05.)

Meghalt az elsõ magyar szívátültetésen átesett babócsai kisfiú

Meghalt kedd délelõtt az a kilenc éves kisfiú, akin tavaly az országban elsõként végeztek szívátültetést. A hírt a Gottsegen Görgy Országos Kardiológiai Intézetben is megerõsítették, ahol a mûtétet végezték. A kisfiú egy balatonvilágosi, transzplantált gyerekeknek rendezett táborban vesztette életét. A tragédiának nem volt közvetlen előjele, hétfõn még jól érezte magát a táborban: részt vett egy jótékonysági eseményen, és arról beszélt a Somogyi Hírlap tudósítójának, hogy elõször látja a Balatont, és megtanítják úszni. (2008.08.05.)

Fesztivál a babócsai Basakertben

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg szombaton a nárcisznapot Babócsán, s jóformán az egész falu kivette a részét az elõkészületekbõl. A program ehhez mérten egyre nagyobb és látványosabb, és egyszerre több helyszínen zajlott. A magyar mellett horvát, német, holland és angol szótól volt hangos az óriási vadvirágos kert, jelezve, hogy ma már nemzetközi érdeklõdés kíséri a csillagos virág cseperedését. A falu szélén fogathajtó és lószépségverseny, a Prinke kastélyban helytörténeti kiállítás várta az érdeklõdõket, a basakertben pedig barcsi táncosok és fúvósok, Háromfa énekesei és Berzence színészei marasztalták a vendégeket. Az esti tûzijátékot baba-mama szépségverseny elõzte meg. (2008.05.04.)

Nárcisz napok Babócsán

Ez évben már tizenkettedik alkalommal rendezik meg Babócsán a Nárcisz napokat. Mindez a 13 ha-on vadon nyíló csillagos nárcisztengerhez kapcsolódó kulturális rendezvény sorozat, mely futóversennyel kezdõdik, Barcsról fél kilences indulással. A helyi programok kezdési idõpontja fél 10, amikor elindulnak a hintók a fúvószenekarral és a mazsorettesek kíséretében. A nap zárásaként a Cozombolis fellépése után, a tûzijáték elõtt lesz a baba-mama-nagymama szépségverseny Rékasi Károly elnökletével és Détár Enikõ közremûködésével. ( 2008.04.28.)

Munkában a polgárõrök

Szombaton 5 település kül - és belterületét ellenõrizték végig a Babócsai Polgárõr Egyesület által összefogott polgárõrök. Ránics János elnök kérdésünkre elmondta 30 fõvel vettek részt az országos akcióban. Ellenõrizték a közlekedésben résztvevõket, a temetõk rendjét és a közbiztonságot. Nem találkoztak ezen a vasárnapon sem bûncselekménnyel sem szabálysértéssel a térségben.
Somogyban egyébként ezernél is több polgárõr járõrözött szombaton az országos akció részeként. Megérte, mert a megyében 12 bûncselekményt sikerült megakadályozniuk és mintegy háromszáz bejelentést tettek a rendõrségre gyanús körülményekrõl. Az akció célja az volt, hogy megmutassák jelenlétüket az utcákon, így megelõzve a bûncselekményeket. A razziát máskor is megismétlik az ünnepek közeledtével. (2009.12.14.)

Kitüntetés a Babócsai Polgárõr Egyesületnek

Hat éves munkája elismeréseként kitüntetésben részesült a Babócsai Polgárõr Egyesület. Ránics János, a civil szervezet elnöke elmondta: állandó, napi, egyenruhás szolgálatot biztosítanak minden hétköznap reggel 6.30-tól 8.30-ig, segítenek az idõseknek, közbeléptek falopások és mezõgazdasági tolvajlások esetén, de gyakran akadályoznak meg utcai veszekedéseket. Öt településen látnak el szolgálatot: Babócsán, Somogyaracsban, Rinyaújnépen, Vízváron és Heresznyén, mára már 45-en. (2009.12.06.)

Újra megállnak majd a vonatok Babócsán

Újra megállnak majd a vonatok Babócsán. Az elmúlt héten Mernyén Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter ígéretet tett arra, hogy december 16-ától a három pár gyorsvonat újra meg fog állni Babócsán. Péter István polgármester már többször utalt rá, hogy elfogadhatatlan, hogy a településen nem állnak meg a Nagykanizsa-Barcs vonalon közlekedõ vonatok. Ez azóta is sok bosszúságot okozott az itt élõ embereknek, de most ígéret van rá, hogy járatszám-csökkentés lehet, de vonalak megszüntetése nem. (2009.10.24.)

Megújult a babócsai templom

Négy év alatt negyvenmillió forintot költöttek a babócsai katolikus templom felújítására, szépítésére. Az épület külsõ-belsõ helyreállítását a Kaposvári Püspökség 13, a megyei területfejlesztési tanács 10 millió forinttal támogatta. A helyi önkormányzat 2 milliót juttatott az egyházközségnek, a költségek többi része pedig a hívektõl gyûlt össze. A pénzbõl lecserélték a tetõszerkezetet, átvágták és leszigetelték a külsõ falakat, elvégezték a vakolást és festést, valamint kicserélték az elektromos hálózatot, korszerûsítették a fûtést és új bútorokat, szõnyegeket is vettek. (2009.09.04.)

Babócsai diákok táboroztak

A hagyományos, õsi mesterségekkel ismerkedtek egy hétig a gyerekek Babócsán. Az öt napos programot minden évben megrendezi a helyi kultúrház vezetõsége. Idén húsz ifjonc tanulta a fazekasságot, kötést, szövést, batikolást, kasírozást, valamint a csuhébábok készítését. A résztvevõk emellett kirándultak és bográcsos ételt is készítettek. A szülõk 3000, a helyi önkormányzat 2000 forinttal járult hozzá a költségekhez. (2009.08.15.)

Babócsán van a legtöbb munkanélküli a térség falvaiban

A Dél-dunántúli régióban egy hónap alatt 3,5 százalékkal csökkent a regisztrált álláskeresõk száma. Mindez a barcsi kistérségben is tapasztalható. A június 20-ai adatok szerint Barcs után jelenleg Babócsa áll a nyilvántartott munkanélküliek magas számát tekintve a második helyen. Õt követi Csokonyavisonta és Istvándi. Elõzõ két településen kétszáznál is többen keresnek biztos megélhetést. Az április óta tapasztalható, javuló munkanélküliségi helyzet a szakemberek szerint a közfoglalkoztatások, diákmunkák és balatoni munkák beindulásával magyarázható. ( 2009.07.22.)

Idén kinyithat a babócsai fürdõ

A lehetõ legrövidebb idõ alatt szeretnék megnyitni ismételten a babócsai strandot. Arról, hogy miért nem áll a fürdõzök rendelkezésére, Péter István a település polgármestere rádiónknak elmondta: sem a gyógyfürdõvé, sem a gyógyvízzé minõsítése nem történt meg a fürdõnek, vízforgató sem került beépítésre, és miután mindezeket 2007. január elsejére nem oldották meg, egy kormányrendelet értelmében bezárták a strandot. Most zajlanak az elõkészületek, hogy oldják meg mindezt, de a polgármester bízik abban, hogy a fürdõ még ebben az évben kinyithat. ( 2009.07.09.)

Veszélyes hulladék Babócsán

Elindult Somogyban az ellenõrzés-sorozat: a földhivatal emberei sorra járják a településeket és a szemetelõkre jelentõs bírságot szabnak ki - írja a sonline. Babócsa külterületén a földhivatal munkatársai teherautónyi kommunális hulladékot, háztartási szemetet, rossz hûtõgépet és környezetszennyezõ autógumit is találtak. Miklós Róbert, a földhivatal helyettes vezetõje azt mondta: a szemetelõk keményen megfizetnek, hiszen jelentõs bírságot szabnak ki rájuk a szakemberek. A babócsai eset felderítése még csak a kezdet, ugyanis a napokban indult útjára az átfogó ellenõrzési akció. (2009.05.16.)

Nárcisznap tizenharmadszor

Tizenharmadik alkalommal rendeztek Nárcisznapot Babócsán szombaton. Az egész napos nívós rendezvényre a barcsi kistérség apraja-nagyja kíváncsi volt, emellett látogatást tettek somogyi vezetõk, országgyûlési képviselõk is. A program a Basa-kertben fúvósokkal, mazsorettesekkel és hintókkal kezdõdött, majd többek között volt lovasbemutató, helyi együttesek mûsorai, kutyás rendezvény, hastánc, operett, valamint többen drukkolhattak a kedvenceiknek a Nárcisz Álompár vetélkedõn. ( 2009.05.02.)

Hét kiállítás a babócsai kastélyban

Hét kiállítás várta az érdeklõdõket a napokban Babócsán. A Prinke-kastélyban a két állandó tárlat mellett ezúttal öt ideiglenes is helyt kapott. Hosszú Lászlóné szervezõ kérdésünkre elmondta: festészeti emlékkiállítással, gobleinekkel, pénztörténeti bemutatóval, babócsai óvodások és iskolások rajzaival, valamint az 50-es évekbõl származó nippekkel és bögrékkel várják a látogatókat, öt teremben és az aulákban is. (2009.05.02.)

Nárcisznapi faluséta Babócsán

Nárcisznapi falusétára invitálják a kikapcsolódni vágyókat a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársai. A Babócsai túrán török-kori emlékek nyomába indulhatnak a résztvevõk. A május 2-i rendezvényen a látogatók a település történelmi emlékei mellett, a Basakert a hajdani török település helyén elterülõ nárciszos - történetével is megismerkedhetnek. Az egész napos kiránduláson, fakultatív programlehetõségeket is kínálnak a szervezõk. (2009.04.23.)

Szomszédolás Babócsán

A Dráva menti szomszédolás címû programsorozat szombaton Babócsára érkezett. A több állomásos pályázat a helyi kulturális mûvészeti együttesek bemutatkozására ad lehetõséget. A drávamenti településen ezúttal a Riverside Jazzband és a Széchenyi Ferenc Középiskola musical szakköre mutatkozott be. (2009.02.14.)

Dráva menti szomszédolás Babócsán

Babócsára érkezik február 14-én a Dráva menti szomszédolás címû programsorozat. A településen barcsi kulturális egyesületek mutatják meg magukat, immár sokadik alkalommal. A délutáni programhoz kapcsolódott a község vezetése is, akik kapva a dátum jeles naphoz való kötõdésén, Valentin-napi rendezvényt szerveztek köré. A következõ szomszédolás március 7-én, Vízváron lesz. (2009.02.07.)

Nem állnak meg a vonatok Babócsán

Az új vasúti menetrend ellen tiltakoznak Babócsán. Péter István polgármester szerint a december 14-ei menetrend változás óta egyetlen gyorsvonat sem áll meg a településen, amely sújtja azokat az embereket, akik utazni szeretnének. A lakosság kifogásolja mindezt, ezért a település vezetõi változatni szeretnének: már megkezdték a tárgyalásokat a MÁV Zrt. vezetõivel. Ez hat vonatot jelent, amely korábban mind megállt Babócsán. ( 2009.01.18.)

Dráva menti szomszédolás Babócsán

Babócsára érkezik február 14-én a Dráva menti szomszédolás címû programsorozat. A településen barcsi kulturális egyesületek mutatják meg magukat, immár sokadik alkalommal. A délutáni programhoz kapcsolódott a község vezetése is, akik kapva a dátum jeles naphoz való kötõdésén, Valentin-napi rendezvényt szerveztek köré. A következõ szomszédolás március 7-én, Vízváron lesz. (2009.02.07.)

Szomszédolás Babócsán

A Dráva menti szomszédolás címû programsorozat szombaton Babócsára érkezett. A több állomásos pályázat a helyi kulturális mûvészeti együttesek bemutatkozására ad lehetõséget. A drávamenti településen ezúttal a Riverside Jazzband és a Széchenyi Ferenc Középiskola musical szakköre mutatkozott be.(2009.02.14)

Nárcisznapi faluséta Babócsán

Nárcisznapi falusétára invitálják a kikapcsolódni vágyókat a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársai. A Babócsai túrán török-kori emlékek nyomába indulhatnak a résztvevõk. A május 2-i rendezvényen a látogatók a település történelmi emlékei mellett, a Basakert a hajdani török település helyén elterülõ nárciszos - történetével is megismerkedhetnek. Az egész napos kiránduláson, fakultatív programlehetõségeket is kínálnak a szervezõk. (2009.04.23)

Hét kiállítás a babócsai kastélyban

Hét kiállítás várta az érdeklõdõket a napokban Babócsán. A Prinke-kastélyban a két állandó tárlat mellett ezúttal öt ideiglenes is helyt kapott. Hosszú Lászlóné szervezõ kérdésünkre elmondta: festészeti emlékkiállítással, gobleinekkel, pénztörténeti bemutatóval, babócsai óvodások és iskolások rajzaival, valamint az 50-es évekbõl származó nippekkel és bögrékkel várják a látogatókat, öt teremben és az aulákban is. (2009.05.02.)

Nárcisznap tizenharmadszor

Tizenharmadik alkalommal rendeztek Nárcisznapot Babócsán szombaton. Az egész napos nívós rendezvényre a barcsi kistérség apraja-nagyja kíváncsi volt, emellett látogatást tettek somogyi vezetõk, országgyûlési képviselõk is. A program a Basa-kertben fúvósokkal, mazsorettesekkel és hintókkal kezdõdött, majd többek között volt lovasbemutató, helyi együttesek mûsorai, kutyás rendezvény, hastánc, operett, valamint többen drukkolhattak a kedvenceiknek a Nárcisz Álompár vetélkedõn. (2009.05.02)

Veszélyes hulladék Babócsán

Elindult Somogyban az ellenõrzés-sorozat: a földhivatal emberei sorra járják a településeket és a szemetelõkre jelentõs bírságot szabnak ki - írja a sonline. Babócsa külterületén a földhivatal munkatársai teherautónyi kommunális hulladékot, háztartási szemetet, rossz hûtõgépet és környezetszennyezõ autógumit is találtak. Miklós Róbert, a földhivatal helyettes vezetõje azt mondta: a szemetelõk keményen megfizetnek, hiszen jelentõs bírságot szabnak ki rájuk a szakemberek. A babócsai eset felderítése még csak a kezdet, ugyanis a napokban indult útjára az átfogó ellenõrzési akció. (2009.05.16.)

Idén kinyithat a babócsai fürdõ

A lehetõ legrövidebb idõ alatt szeretnék megnyitni ismételten a babócsai strandot. Arról, hogy miért nem áll a fürdõzök rendelkezésére, Péter István a település polgármestere rádiónknak elmondta: sem a gyógyfürdõvé, sem a gyógyvízzé minõsítése nem történt meg a fürdõnek, vízforgató sem került beépítésre, és miután mindezeket 2007. január elsejére nem oldották meg, egy kormányrendelet értelmében bezárták a strandot. Most zajlanak az elõkészületek, hogy oldják meg mindezt, de a polgármester bízik abban, hogy a fürdõ még ebben az évben kinyithat. (2009.07.09.)

Babócsán van a legtöbb munkanélküli a térség falvaiban

A Dél-dunántúli régióban egy hónap alatt 3,5 százalékkal csökkent a regisztrált álláskeresõk száma. Mindez a barcsi kistérségben is tapasztalható. A június 20-ai adatok szerint Barcs után jelenleg Babócsa áll a nyilvántartott munkanélküliek magas számát tekintve a második helyen. Õt követi Csokonyavisonta és Istvándi. Elõzõ két településen kétszáznál is többen keresnek biztos megélhetést. Az április óta tapasztalható, javuló munkanélküliségi helyzet a szakemberek szerint a közfoglalkoztatások, diákmunkák és balatoni munkák beindulásával magyarázható. (2009.07.22.)

Babócsai diákok táboroztak

A hagyományos, õsi mesterségekkel ismerkedtek egy hétig a gyerekek Babócsán. Az öt napos programot minden évben megrendezi a helyi kultúrház vezetõsége. Idén húsz ifjonc tanulta a fazekasságot, kötést, szövést, batikolást, kasírozást, valamint a csuhébábok készítését. A résztvevõk emellett kirándultak és bográcsos ételt is készítettek. A szülõk 3000, a helyi önkormányzat 2000 forinttal járult hozzá a költségekhez. (2009.08.15.)

Megújult a babócsai templom

Négy év alatt negyvenmillió forintot költöttek a babócsai katolikus templom felújítására, szépítésére. Az épület külsõ-belsõ helyreállítását a Kaposvári Püspökség 13, a megyei területfejlesztési tanács 10 millió forinttal támogatta. A helyi önkormányzat 2 milliót juttatott az egyházközségnek, a költségek többi része pedig a hívektõl gyûlt össze. A pénzbõl lecserélték a tetõszerkezetet, átvágták és leszigetelték a külsõ falakat, elvégezték a vakolást és festést, valamint kicserélték az elektromos hálózatot, korszerûsítették a fûtést és új bútorokat, szõnyegeket is vettek. (2009.02.04.)

Újra megállnak majd a vonatok Babócsán

Újra megállnak majd a vonatok Babócsán. Az elmúlt héten Mernyén Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter ígéretet tett arra, hogy december 16-ától a három pár gyorsvonat újra meg fog állni Babócsán. Péter István polgármester már többször utalt rá, hogy elfogadhatatlan, hogy a településen nem állnak meg a Nagykanizsa-Barcs vonalon közlekedõ vonatok. Ez azóta is sok bosszúságot okozott az itt élõ embereknek, de most ígéret van rá, hogy járatszám-csökkentés lehet, de vonalak megszüntetése nem. (2009.10.24.)

Kitüntetés a Babócsai Polgárõr Egyesületnek

Hat éves munkája elismeréseként kitüntetésben részesült a Babócsai Polgárõr Egyesület. Ránics János, a civil szervezet elnöke elmondta: állandó, napi, egyenruhás szolgálatot biztosítanak minden hétköznap reggel 6.30-tól 8.30-ig, segítenek az idõseknek, közbeléptek falopások és mezõgazdasági tolvajlások esetén, de gyakran akadályoznak meg utcai veszekedéseket. Öt településen látnak el szolgálatot: Babócsán, Somogyaracsban, Rinyaújnépen, Vízváron és Heresznyén, mára már 45-en. (2009.12.06.)

Munkában a polgárõrök

Szombaton 5 település kül - és belterületét ellenõrizték végig a Babócsai Polgárõr Egyesület által összefogott polgárõrök. Ránics János elnök kérdésünkre elmondta 30 fõvel vettek részt az országos akcióban. Ellenõrizték a közlekedésben résztvevõket, a temetõk rendjét és a közbiztonságot. Nem találkoztak ezen a vasárnapon sem bûncselekménnyel sem szabálysértéssel a térségben.Somogyban egyébként ezernél is több polgárõr járõrözött szombaton az országos akció részeként. Megérte, mert a megyében 12 bûncselekményt sikerült megakadályozniuk és mintegy háromszáz bejelentést tettek a rendõrségre gyanús körülményekrõl. Az akció célja az volt, hogy megmutassák jelenlétüket az utcákon, így megelõzve a bûncselekményeket. A razziát máskor is megismétlik az ünnepek közeledtével. (2009.12.14.)

Milliós babócsai segítség

Babócsán a segélyeket január 4-én utalták át az érintetteknek, amelyeket 5-én kaphattak kézhez a jogosultak. Péter István polgármester az elmúlt évrõl elmondta: összesen 66 millió forintot fizetett ki az önkormányzat a rászorulóknak, ami a település költségvetésének 10 százaléka. A rendelkezésre állási 57,1 millió forintos támogatást 2106-an kapták, 96-an részesültek átmeneti segélyben 592 ezer forint értékben, lakásfenntartási támogatást 31 embernek, 8,6 millió forintot fizettek ki, illetve rendkívüli, 14 ezer forintos gyermekvédelmi támogatást 7 családnak vitt a postás.(2010.01.09)

Gyõztes pályázatnak örülhet Babócsa

Gyõztes Leader pályázatoknak örülhetnek Babócsán. Czukk Sándor a település alpolgármestere rádiónknak elmondta: Babócsának számos lehetõséget hozott a Leader program, hisz a helyi civil egyesületek pályázat útján tehetik jobbá mûködésüket, így a település összképe is szebb képet mutat és az ott élõk komfort érzete is javulhat ennek köszönhetõen. A Babócsán élõk olyan dolgokat tudnak létrehozni a pályázat eredményeként, amit az önkormányzat önerõbõl nem tudna megvalósítani a szûkös anyagi lehetõségek miatt. A sikeres pályázaton a helyi sportegyesület nyert támogatást, melybõl a Mûvelõdési Házban 800 ezer forintos eszközbeszerzés valósulhat meg, a sportegyesület öltözõjének tetõszerkezetét újítják fel szintén 800 ezer forintból és tervben van egy új játszótér megépítése is 5 millió forintértékben. (2010.04.30.)

Õszre új játszóteret kaphat Babócsa

Új, a kornak és a követelményeknek egyaránt megfelelõ játszótér épülhet Babócsán. Egy Leader pályázatnak lesz mindez köszönhetõ, a sikeres elbírálás esetén, a tervek szerint õszre új játszótéren játszhatnak majd a településen élõ gyerekek. A játszótéren 10 fa játékelem készül és a falu központjában lévõ parkban kap majd helyet. A játszótér kialakítását és a földmunkákat a településen élõk társadalmi munkában végzik el, így az elnyerhetõ 5 millió forintot teljes egészében a játékokra költhetik. (2010.04.30.)

Tizenkettedik alkalommal futottak Babócsára

12. alkalommal rendezték meg szombaton a Nárcisz napi futást. A mozogni vágyók most is három távon próbálhatták ki erõnlétüket, Barcs és Babócsa, Komlósd és Babócsa között valamint a Babócsai templom és a basakert közötti 800 méteres távon. A hosszútávot 28-an választották, a középtávon 48-an indultak és 18-an a legrövidebb távon futottak. A helyiek és a kistérségbõl érkezõ futók mellett, pesti, pécsi, dombóvári és bakonyi résztvevõje is volt a programnak. A versenyen a barcsi Szív Egyesület is képviseltette magát õk kerékpárral küzdöttek a kilométerekkel még a barcsi a tûzoltóságtól öten futva, hárman két keréken teljesítették a versenyt. (2010.05.08.)

Kilépett medrébõl a Rinya Babócsán

Kilépett medrébõl a Rinya Babócsán. Tarlós István a barcsi Tûzoltóság parancsnoka tájékoztatása szerint, oly mértékben öntött ki a víz, hogy az a közelben lévõ házakra is veszélyt jelentett. A tûzoltók védekezés képpen elgátoltak egy utat és kiszivattyúzták a mögötte felgyülemlett vizet. A parancsnok hozzátette: a nagyatádi Rinya hozta le a vizet, mely a település alatt folyik el. A sík területen hamar betört a víz a szélsõ utcába, ahol két-három ház került veszélybe. (2010.05.20.)

Babócsai roma a pécsi Színes Kavalkádban

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem részeként a Cigánynak születtem önéletrajzi könyv írója, Kalányos István tartott elõadást június elsején Pécs2010 Európa Kulturális Fõvárosa program keretében . A Színes Kavalkád elnevezésû programban rövidfilmjeivel a héten bemutatkozik az a különleges vándormozi is, amellyel a húsz esztendõs Fény-Árnyék Mûvészeti Egyesület járja a vidéket, az elszigetelt aprófalvakat. A szervezet a településéken elkülönítetten élõ cigányok életét rögzíti, majd a közösségnek le is vetítik az elkészült filmet. Az egyesület a filmfelvételekkel, a helyiekkel készített interjúkkal és vetítésekkel kíván a társadalmi különbségeken enyhíteni. (2010.06.01.)

Megújul a babócsai templom területe

Megújul a babócsai római katolikus templom területe. Roca Celestin Daniel, plébános elmondta: az elõteret, valamint a régi, elhasználódott lépcsõt újították fel, és több mint 800 négyzetméteren készült új, helyenként két méter széles járda térkõbõl, amely a templomot körülövezve a körmeneti útvonal mellett az Úr napján felállított sátrak helyét is szolgálja. Összesen 10,5 millió forintos pályázathoz, a hívek adományából hozzátéve sikerült egy szökõkutat is a tér központjába állítani, amely már csak két lépésre választja el az embereket a templomtól, ami körül elvégezték az akadálymentesítést is. (2010.08.14)

Romanap Babócsán

Több száz ember népesítette be ma a babócsai parkot. A településen 15. alkalommal rendeztek nemzetközi folklór és roma napot. A szombati programon részt vett Berényi László a térség országgyûlési képviselõje is, aki Péter István Babócsa polgármesterével közösen nyitotta meg a rendezvényt. A nap folyamán számos táncegyüttes és elõadómûvész lépett színpadra, volt sütés-fõzés, a gyerekeket ügyességi játékok várták, este pedig tûzijáték is helyet kapott a programok között. (2010.08.21.)

Díjat kapott a babócsai író

Hatan kaptak kisebbségi díjat a kaposvári megyeházán a kisebbségek napja alkalmából, köztük egy babócsai író, hivatásos nevelőszülő is. Somogy megye cigány-roma díszpolgára kitüntető címet kapott 2010-ben Kalányos István, aki a szerkesztőségünk kérdésére elmondta: nehéz év áll mögöttünk, és a családok mögött. Hozzáfűzte, hogy úgy érzi, a 2010. év nehézségeit leginkább a gyerekeken, családok életén keresztül lehet lemérni. Véleménye szerint jó lenne, ha a 24 órás nevelőszülői szolgai munka nagyobb elismerésben részesülne. (2010.12.30)

Patakba folyik a babócsai termálvíz

A Rinya patakba folyik az értékes, babócsai termálvíz. Pénzhiány miatt ugyanis a felújított fürdő 6 éve zárva tart. A település polgármestere szerint is nagy luxus, hogy elfolyik a víz. Azonban a 100 millió forintos hiánnyal küzdő településnek nincs pénze az üzemeltetésre. 6-7 millió forintba kerülne, hogy a vizet gyógyvízzé minősítsék. És kötelező lenne vízforgatót is beépíteni. Ráadásul a fürdő üzemeltetése további költségekkel járna. A település képviselőtestülete ezért az eladás mellett döntött. De egyelőre nincs jelentkező. Hazánk gyógyvíz-nagyhatalom lehetne. Hévízkészletünk világviszonylatban is jelentős, Európában pedig egyedülálló. Mindeközben nem egyedi a Somogy megyei Babócsa esete. (2011.03.11.)

Három érdeklődő a babócsai fürdőre

Négyről, háromra csökkent a potenciális fürdő vásárlók száma Babócsán, mondta el szerkesztőségünknek a település polgármesterasszonya. Jungné Kovács Piroska tájékoztatójában az is elhangzott, hogy a tárgyalások a tervekkel ellentétben nem zárulnak a héten. Ennek telekalakítási okai vannak, de amint önálló helyrajzi számmal rendelkezik a fürdő, újra aktuális lesz az értékesítés, és akkor újrakezdődnek a tárgyalások. A polgármesterasszony elmondta: a vásárlókat meghallgatja a képviselő-testület, a megbeszélésre civileket is meghívnak, hogy ők is megismerhessék a vállalkozók terveit, elképzeléseit.(2011.04.06.)

Nem félnek a 13-as számtól Babócsán

13. alkalommal rendezik meg Babócsán, a ma már országszerte ismert Nárcisz napokat, melynek egyik leglátványosabb és közkedveltebb eleme, amely sokakat megmozgat, ez a futás. Az idei évben is három táv várja az indulókat, lesz a hagyományos 13,1 km Barcs és Babócsa között, aztán a Komlósdról induló 3,1 km, és a legkisebbeknek a falu templomától induló szakasz. Mindhárom esetében a cél a nárciszos. A rendező Babócsáért Egyesület az idei évben is számos kulturális műsorral várja a basakertbe érkező vendégeket, kortól és napszaktól függetlenül. (2011.04.26.)

Kivirágzott a babócsai Nárciszos

13 hektárnyi területen virágzott a nárcisz Babócsán. Szombaton már a 15. alkalommal rendeztek Nárcisznapot. A szombati rendezvény helyszíne a Basa-kert. A település lakói térzenével, mazsorettekkel, zenés műsorokkal, játszóparkkal, kézművesvásárral, népi játékok és különleges hangszerek bemutatójával, reggeli Nárcisz-futással, főző-, valamint fogathajtó versennyel várták a látogatókat. A látványosság egyébként páratlan Európában: ilyen nagy összefüggő területet elárasztó nárcisztenger sehol máshol nem fogadja az érdeklődőket. (2011.05.08)

Lad, Babócsa, Vízvár a legügyesebb a kistérségben

Negyedik alkalommal is Lad nyerte a kistérségi sportnapot, melyet május 28-án tartottak Csokonyavisontán. A siker annak köszönhető, hogy több műsorszámban is dobogós helyen végeztek. A hűvös, esős nap ellenére nagyon jó hangulatban telt a nap, csapat versenyek, egyéni bizonyítások valamint főzés közepette. A második a Czukk Sándor vezette babócsai csapat lett, míg a harmadik helyen Vízvár végzett, Kozma László polgármester irányításával. (2011.05.30.)

Konyhakert Babócsán

Konyhakertet létesített az önkormányzat Babócsán. Az elsődleges célja, hogy a helyben étkeztetésre fordított költségeket csökkentse. Jungné Kovács Piroska polgármester elmondta: a polgármesteri hivatal mögötti területet és a volt bölcsőde kertjét tudták hasznosítani, ahol ma már minden megtalálható, amire a falunak szüksége lehet: többek közt salátát, hagymát, sárgarépát, paprikát, paradicsomot, krumplit is termelnek itt. A káposztát már hordóban savanyítják az asszonyok, és a felajánlásban kapott meggyet is befőzték, lekvárt kevertek belőle. Négy közfoglalkoztatott látja el a munkákat, de a nagyobb feladatokban a helyi nyugdíjasok is besegítenek. Egyre többen kapcsolódnak be a teendőkbe.(2011.07.20.)

Babócsai traktoros nap

Közel száz traktor püfögött szombaton Babócsán, ahol már harmadszor vonzotta a környékbelieket a falu menti rétre a Traktoros nap. Felváltva rendezi Bolhó és Babócsa a mezőgazdasági embereket felvonultató programot, ahol egész nap színes kavalkád várta a látogatókat. Laklia Gábor szervező elmondta: idén tizenöttel több traktor vonult fel, mint tavaly, és az ügyességi versenyen túl feleségcipelő küzdelmet és sodrófahajítást is kínáltak. Céljuk, hogy a környéki gazdákat évente legalább egyszer összehívják. (2011.08.07.)

Nem adják fel a kutatást Babócsán

Nem adják fel a kutatást a babócsai Rinyánál. Bár a búvárok szerdán estig nem találtak semmit, de a szakemberek mindent megtesznek, hogy megtalálják a horgász horgára még kedden este akadt emberi fejet. - A további kutatási lehetőségeket és módszereket mérlegeljük - tájékoztatta szerkesztőségünknek Kovacsics Csaba a barcsi rendőrkapitányság sajtóreferense. - Egyeztetünk a vízügyi hatósággal is, akikkel új technikák alkalmazásával tehetjük sikeresebbé a patak feltérképezését. Hozzátette, hogy közigazgatási eljárás indult, és a törvény adta lehetőségek szerint folytatják a kihallgatásokat és a helyszíni szemléket.(2011.08.12)

Informatikai fejlesztés a babócsai iskolában

Élményalapú tanulással kezdhetik a tanévet a diákok a babócsai Gábor Andor Általános Iskolában. Az informatikai fejlesztést az Európai Unió és a Magyar Állam által 8 231 000 Ft vissza nem térítendő támogatású projektje segíti, melyből öt interaktív táblát, öt notebookot, öt projektort, szerver szoftvert, Wifit és alkalmazás szerver csomagot vásároltak. Hosszú László igazgató elmondta: a pedagógus és diákok közötti együttműködést is segítik, és hatékonyabbá, innovatívabbá válik a munka.(2011.08.27.)

Belső festés a babócsai iskolában

Véget ért a komplett, belső felújítás a babócsai Gábor Andor Általános Iskolában. A nyáron elvégzett egészségügyi meszelés a teljes intézményt érintette: húsz tantermet, az irodahelyiségeket és szobákat, a könyvtárt, aulát és tornatermet, de az öltözőket, folyosókat és mellékhelyiségeket is. Hosszú László igazgató elmondta: a szeptemberi tanévkezdésre a diákok szinte egy teljesen megújult intézménybe érkeznek, hiszen a pár évvel ezelőtt végzett külső felújítás során már a festés mellett új nyílászárókat kapott az épület, két teljesen felszerelt informatikai teremmel gazdagodott és már az egész iskola területén elérhető az Internet. (2011.08.29.)

Súlyos baleset Babócsán

Egy ember életveszélyesen, egy pedig súlyosan sérült abban a balesetben, ami még kedden este történt Babócsán. A rendőrség tájékoztatása szerint egy 42 éves bolhói férfi személygépkocsijával a település központja felé közlekedett, amikor eddig ismeretlen okból áttért a másik sávba, és ott összeütközött a szabályosan közlekedő 30 éves lenti férfi által vezetett kisteherautóval. A személyautó vezetője életveszélyes koponya és mellkas sérülést, a teherautó sofőrje kéztörést szenvedett. A két sérültet a mentők a kaposvári, illetve a nagyatádi kórházba szállították. (2011.10.12.)

Játszóteret avattak Babócsán

Közel öt millió forintból avatott csütörtökön játszóteret a Babócsai Sport, Tömegsport, Kulturális- és Szabadidő Egyesület a falu központjában. Az impozáns fajátékok között akad többek között mászóvár, rugós lovacska, rönkhomokozó, de hinták és csúszda is. Laufer Róber az egyesület elnöke elmondta: korábban köztéri játszótér nem volt a településen, most ez a hiányt igyekeztek egy vidékfejlesztési pályázat segítségével pótolni, melyeken egyedi motívumok jelennek meg a kivitelező Dunakerr Kft. által.(2011.10.27.)

Biztonságban a babócsai Rinyánál

Befejeződött a Rinya vízrendszerének rekonstrukciója Babócsánál. Heid Petra a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság PR- és sajtóreferense a Barcsmédia kérdésére elmondta: a műszaki beavatkozások eredményeként a Babócsai Rinyán új műtárgyak épültek: hallépcső, átközlekedő műtárgyak, mederfenék-stabilizáló művek, surrantók, összesen 25 kilométeres szakasz rekonstrukciója történt meg. Hozzátette: a beruházásnak köszönhetően nőtt az árvízi biztonság a Rinya patak térségében. (2011.11.19.)

Elismerés a babócsai polgárőröknek

Az év végén elismeréseket adtak át az arra rászolgáló polgárőröknek. Pintér Sándor belügyminiszter a polgárőrség érdekében egész éven át nyújtott kimagasló munkája elismeréséül Peszt Péter megyei elnököt dícséretben és jutalomban részesítette. A megyei szövetség elnökségi ülésén az érdemkereszt ezüst fokozatát vehette át Ránics Jánosné a Babócsai Polgárőr Egyesület tagja.(2011.12.19.)

Lopni járt a babócsai plébánoshoz

A plébániába akart betörni egy 35 éves férfi Babócsán, de a pap megzavarta. A plébános jelentette a barcsi rendőrség ügyeletére, hogy a plébániához tartozó garázsba valaki fényes nappal betört. A garázsba a lakatot levágva jutott be a behatoló, de onnan nem tudott elvinni semmit, mert a plébános megzavarta. A pap adta pontos személyleírás alapján a helyi körzeti megbízott a lakcímén megtalálta, majd igazoltatta a tettest, egy 35 éves helybeli férfit, aki rögtön ellentmondásba keveredett. Nehezen válaszolgatott a feltett kérdésekre, majd megtört és beismerte, hogy ő járt a plébániánál, valamint azt is, hogy ugyanoda, ugyanezzel a módszerrel tavaly decemberben is betört, akkor kézi szerszámokat tulajdonított el. A lopott tárgyakat eladta egy babócsai férfinak, akinél a rendőrök megtalálták, majd lefoglalták. A tolvaj ellen betöréses lopás miatt indítottak eljárást- tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. (2012.01.10.)

Segít az önkormányzat Babócsán

Közel 90 köbméternyi fát osztott szét már a fagyos időben a babócsai önkormányzat, de a készletük véges. Jungné Kovács Piroska polgármester elmondta: 2-300 embernek nem tudják a téli tüzelőjét biztosítani. Hozzátette: a nemzeti parktól kértek segítséget, akik 5 köbméternyi fával járultak hozzá a rászorulók tüzeléséhez, emellett egy vállalkozótól tudnak jutányos áron zsákos fabrikettet vásárolni. A település első embere hangsúlyozta, hogy az egész évre betervezett átmeneti és rendkívüli segély egyharmadát már ki kellett osztani, mert az embereknek nincs pénze ruhára, élelemre, fára. Nagy gond, hogy Babócsán egy kazán fűti fel a bölcsődét és óvodát is, így nem sikerült elég meleget biztosítani. A bölcsődét ezért bezárták, az óvodában egy csoportszobában vannak a gyerekek.(2012.03.11.)

Egész napos vigasság Babócsán

Egész napos programok várják mindazokat, akik május 5-én Babócsára látogatnak. A 13 hektáros Basa-kertben immár tizenhatodszorra rendezik meg a Nárcisz napot. A helyszínen térzene fogadja majd a délelőtt érkezőket, majd a színpadon egymást váltják a bemutató csoportok. Iskolások tánc és mazsorett műsora, nyugdíjas klubok, és a környező települések hagyományőrzőinek fellépésére tapsolhat a nagyérdemű. Aki közben megéhezik, a nagysátorban kóstolhatja meg a különféle ételeket, a babgulyást, remek sajtokat, mézes és medvehagymás különlegességeket, édességként pedig palacsinta és kürtös kalács is várja a vendégek. (2012.05.03.)

Fogathajtó verseny Babócsán

Fogathajtás is párosult a hétvégi Nárcisz nap mellé hagyományosan Babócsán. A Rinya-parton a programok a Basa kert kínálatával párhuzamosan zajlottak. A lovasok között a Barcsi Lovas Klub versenyzőit is megtalálhattuk, ahol akadályhajtásban a Hartmann Zsolt, Hartmann János, Hartmann Mihály sorrend alakult ki, míg pónihajtásban Kánya Gyula, Heizler Máté, Kálmán István végzett az első három helyen.(2012.05.08.)

Ökotudatos iskola Babócsán

A környezettudatos szemléletet és életvitelt sajátíthatják el a gyerekek a babócsai Gábor Andor Általános Iskolában, melyhez kapcsolódva tartottak rendezvényt a 7-8. osztályos gyerekeknek. Az eseményt A hülyeség kora című rendezvény indította el, amely a Föld 2055-ös vizionált helyzetével mutatta be a diákoknak a nem környezettudatos viselkedés lehetséges következményeit. A tanulók emellett környezetvédelemmel kapcsolatos kiadványt kaptak, megismerték az ökológiai lábnyom fogalmát és sokan részt vettek a „Ne pazarolj" című rajzpályázaton is. (2012.05.20.)

Konyhakerttel teremt értéket Babócsa

A dél-somogyi Babócsa, mint jó gyakorlattal gazdálkodó település a két éve kezdett konyhakerti termesztése kapcsán elmondhatja magáról, hogy az elmúlt év második felében már kimutatható volt, hogy a konyhai kiadásai tekintetében 25 százalékos csökkenés tapasztalható. - A gyermekintézményeinkben étkezők 95 százaléka rászorultsági alapon, ingyen étkezik, ami az önkormányzat számára komoly kihívást jelentett - mondta Jungné Kovács Piroska polgármester. A munkára tíz állástalant foglalkoztatnak, és már első évben több száz liternyi savanyúságot tudtak eltenni, káposztát savanyítani, paradicsomot befőzni.(2012.06.09.)

Fenntartható életmód Babócsán

A fenntartható életmódra és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat ösztönző kampányra fektette a hangsúlyt a babócsai Gábor Andor Általános Iskola. A célcsoportot különböző korosztályok jelentették az intézményben. Az 5-6. osztályos tanulók szakmai napján az Utolsó óra című filmet nézték meg, amely olyan égető problémákat dokumentált, mint a globális felmelegedés, az erdőirtások, a tömeges fajkipusztulások. A tanulók előadáson is részt vehettek, kiadványt kaptak Változtass a szokásaidon címmel, de megismerték az ökológiai lábnyom fogalmát is. (2012.07.07.)

Lajtos kocsi viszi a vizet Babócsára is

Babócsán sem iható a csapi víz, az arzén tartalom miatt. A faluba kétnaponta érkeznek a katonák, és három helyszínen osztják a vizet, hisz itt is a Honvédség végzi az egészséges vízellátás biztosítását.- A víz arzéntartalmában sajnos nem lehetünk biztosak, mivel ezek már több éves adatok, szívem szerint friss eredményeket kérnék. - mondta el Jungné Kovács Piroska polgármester Jeki Gabriellának. - Nem biztos, hogy sokan fogják igénybe venni a faluban, mégis plusz adminisztrációs terhet, szigorú nyilvántartást követel tőlünk. Információink szerint a szakemberek heti rendszerességgel vesznek a vízből mintát , melynek arzén tartalma az uniós csatlakozás előtt, 2004-ben még jó volt, hisz akkor 50 mikrogramm volt a határérték, aminek az összes település megfelelt a megyében. (2013.01.03.)

Nem szerelték fel a babócsai arzénmentesítőt

Nem szerelték fel határidőre a babócsai arzénmentesítőt, tudta szerkesztőségünk a település polgármesterétől. Jungné Kovács Piroska elmondta , hogy 2012 december 27-én közölték vele, hogy január elsejétől nem fogyaszthatják a helyiek a vezetékes vizet, hanem lajtos kocsikkal szállítja ki az egészséges ivó vizet a honvédség. Akkor a DRV ZRt. azt ígérte február végére felszereli az arzénmentesítőt, ám ez nem történt meg. Jungné Kovács Piroska március 14-én kapott telefonos értesítést arról, hogy erre további hónapokat kell várni.(2013.03.17.)

Árad a babócsai Rinya patak

Árad a babócsai Rinya patakAz előrejelzéseknek megfelelően a havat olvasztó jelentős mennyiségű csapadék hatására fokozatosan alakulnak ki a vizes események Tolna, Somogy és Baranya megye hegy-, és dombvidéki kisvízfolyásai mentén. Számottevő emelkedés tapasztalható Babócsa térségében a Rinya pataknál, a csurgói Máriás pataknál, a Surján-pataknál, a Szenna-berki pataknál és a Bárdi-pataknál. Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenleg Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megye területére tart citrom jelű, figyelmeztető előrejelzést érvényben. (2013.03.30.)